Vallomás

Bellához szaladtam ezek után (igen még ma csak szaladgáltam) és nyöszörögve megragadtam a csuklóját.
-Bella...-nyögtem kétségbe esve.
-Úr isten Viki mi a baj???-nézett rám ijedten
-Én... én... lefeküdtem Márkóval.-nyiszorogtam és elsírtam magam megint.Bella elkerekedett szemekkel nézett rám.És nem tudod megszólalni.-Mit tegyek?-sírtam és olyan picinek éreztem magam legszívesebben felpofoztam volna magam ezek után . De már nem lenne segítség.
-Ő tud erről?
-Nem tudom lehet...
-Beszéld meg vele.
-Jesszus ez nagyon kínos.
-Hajrá csajszi.-ölelt át Bella majd intett hogy keresem meg Márkót. Óriási gombóccal a torkomban és fájdalmas görccsel a hasamba remegő lábakkal oda léptem hozzá.
-Beszélhetnénk?-kérdeztem és megpróbáltam összeszedni magam.
-Ja persze.-vörösödött el,leültünk a fagyizó mögé arra nem igen járnak.-A tegnap estéről akarsz beszélni?
-Igen.
-Figyelj nem tudom hogy történt totál be voltunk nyomva,felejtsük el.
-Te tudtál erről?-szorítottam össze a szám és azért szorítottam hogy nemet mondjon de ahelyett hogy válaszolt volna elvörösödött még jobban.-Szóval igen vagy is akkor józan voltál?
-Hát nem mondanám inkább részeg de olyan is-is-próbálta menteni a menthetőt.
-Értem.
-De ugye még barátok maradunk?
-Persze csak...
-Ja igen értem na léptem csúszok még egyet mert menni kell ebédelni.
Miután elment rögtön iderohant Bell.
-Hogy ment?
-Jól.Jah vége tudod Márk nagyon jó barátom nem tudom mi ütött belénk...